Volt egyszer egy családi ház. Itt élt egy kislány a szüleivel, két cicájával és egy kutyával. A cicákat Tarkának és Cirminek nevezték el, míg a kutyát Macinak. A cicák szőrük színéről, a kutya pedig nagyságáról, szép barna szeméről és a málnásban való heverészéséről kapta nevét.
Az állatok egyidősek voltak, együtt nevelkedtek és kezdetben igazi kutya-macska barátsággal éltek együtt. Állandóan fújtak egymásra, Maci kergette a cicusokat. A cicák sem voltak restek, kerülgetették a kutya tányérját, ha lehetett egy-két finom falatot el is csentek. Egy napon aztán ez megváltozott.
Mintha valami titkos és érdekes kapcsolat alakult volna ki Tarka és Maci között. Ettől kezdve a kutya megosztotta ételét, házát új barátjával.
Történt azonban egy téli napon, mikor nagy pelyhekben hullt a fehér hó, és az egész udvart belepte a sok-sok pihe, Tarka odaballagott a kutyaház elé, leült az ajtóba.
– MIAU! MIAU! – Macikám! Odabújhatok hozzád? – kérdezte a didergő macska.
Maci álmos tekintettel kukucskált ki a házából, és így válaszolt?
– VAU! VAU! Gyere, megmelegítelek!
Erre Tarka icipici lábait megrázva, óvatosan bebújt Maci kutya mellé a házikóban.
Kis idő múlva, Tarka hízelegni kezdett barátjának, aki már annyira ismerte őt, gondolta, hogy valamit szeretne.
– Kedves Maci! Éhes vagyok! Van egy kis kenyered? – kérdezte Tarka cica.
– Van, van! Nézz ide a sarokba! Tessék! – válaszolta Maci, és adott neki egy darabot.
– Köszönöm szépen! – bújt vissza a cicus Macihoz.
Mindeközben Cirmos is megjelent a kutyaház ajtajában, és bánatos tekintettel nézte a bentlevőket.
– MIAU! MIAU! Testvérkém! Maci kutya! Hadd menjek én is oda hozzátok! – szólalt meg Cirmike.
Ők oda is engedték volna, de Cirmi egy gyors iramodással el is szaladt, inába szállt a bátorsága. Maci kutya és Tarka cica csak bámult egy pillanatig, vajon mi történhetett. Tarka cica szíve belesajdult abba, hogy testvérkéje egyedül, fázósan, kint kucorog a számukra kitett fotelon.
– MIAU! MIAU! Várj Cirmos! Jövök én is! – kiabált utána és már szaladt is a nagy hóban Tarka cica.
– Miért jöttél utánam? Hiszen te nem félsz a kutyától, és ott legalább melegen vagy. -suttogta Cirmi cica.
– Igazad van. Én tényleg nem félek a kutyától, de te a testvérem vagy és nem szeretem, ha búslakodsz. – válaszolta Tarka, miközben
odabújt hozzá, és elkezdett dorombolni.
Mindketten felugrottak a kopott fotel ülőkéjére, összebújva várták, hogy a hóesés elálljon. Maci kutya ki-kikukucskált a házából, figyelte a testvéreket. Arra gondolt, hogy valaha neki is volt egy hugicája, akit elvittek egy másik városba. Nem tudott róla semmit, de biztos volt abban, hogy ők is ilyen jól megértették volna egymást, és ilyen jó testvérek lennének. Míg ezen elmélkedett Maci kutya a házában, elállt a hóesés, kisütött a Nap. A fények szikráztak a havon, csillogott minden.
A cicák és a kutya is boldogan szaladgáltak a hóban.
Mindnyájuk számára tanulságos volt ez a téli délután. Megértették, hogy milyen fontos az egymáshoz való ragaszkodás. Még ma is élnek, jó barátságban, ha meg nem haltak.
Írta: Kovács Etelka