Hol volt, hol nem volt, hetedhét mezőn is túl, volt egy rovarkirály, kinek Légykapó volt a neve. Ennek a királynak volt egy helyes lánya, Csápocska. A lány eladósorba került. A király kihirdette, hogy azé lesz Csápocska és hozományul a fele királysága, aki a királyságban a legmagasabb pontra tud ugrani.
Nosza, jöttek a rovarok, sokasodtak a palota kertjében. Sok színes repkedő rovar népesítette be a levegőt. Sokan próbálkoztak, de igazi nagy ugrásra egyikük sem volt képes.
Már csak hárman voltak hátra. Félt is a király, hogy nem lesz a lányának párja, s neki pedig öreg napjaiban nem fogja unokák kacagása a lelkét melengetni.
Jött a Bolhi nevű bolha, aki igencsak híres volt ugrásairól. Nekirugaszkodott, de bizony nem tudott a legmagasabb fa tetején lévő palotáig ugrani. A döntőbíró így szólt:
– 10 pontból egy.
– Nem, ez a magasság elérhetetlen! – morcoskodott Bolhi.
Az utolsó előtti jelölt következett, Cirpi, a tücsök. Ő is kiváló volt ugrásban, még senki se győzte le. A bíró kérdezte:
– Készen állsz-e Cirpi?
– É-é-én? Hogy készen állok-e? Én öröké készen állok az ugrásra. Ugrásommal és zenémmel elkápráztatom Csápocskát.
A tücsök ugrásával feldöntötte a királyt, s remegő hangon kért elnézést:
– Bo-o-csá-á-na-at.
Cirpi nem érte el a palotát, így bánatosan elugrott a kert legtávolabbi zugába és halkan magának zenélt.
Már csak egy versenyző volt hátra. Ő nem volt más, mint Ugrancs, a kabóca. A bíró őt is felszólította ugrásra.
Nem is kellett biztatni Ugrancsot. Oly hatalmasat ugrott, hogy a palota tetejéről egyenesen a királykisasszony ölébe huppant. Csápocska megsimogatta, megcsókolta, Ugrancs pedig lábaival szép zenét játszott.
Hetedhét Rovarországban hatalmas lakodalmat csaptak. Én is ott voltam, finom levélsültet kaptam, mind a tíz ujjamat megnyaltam, édes nektárbort ittam, több éjszakát átmulattam.
Jelige: Rovarmese