Menu Close

2023. február 2. „SZÉP MAGYAR BESZÉD” verseny

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2022–2023. tanévre meghirdeti a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5–6. és 7-8. évfolyamos, valamint az e korosztályoknak megfelelő középiskolai évfolyamok azon tanulói részére, akik még nem nyertek el Kazinczy-jelvényt (sem bronz, sem arany fokozatút).

Az első, iskolai fordulót követi a verseny II. fordulója, a városi, város környéki, kerületi forduló, melynek

időpontja: 2023. február 02. (csütörtök) 14 óra,

helyszíne: Justh Zsigmond Városi Könyvtár, Orosháza, Kossuth u. 3.

A II. fordulóba jutott tanulóknak a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező és a tanuló által szabadon választott szöveg felolvasása a feladatuk.

Szabadon választottként 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk, mely csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. (A 7-8. osztályosoknál kívánatos az esszé- vagy tanulmányrészlet.)

A versenyzők teljesítményének értékelésekor a következő szempontok alapján dönt a zsűri: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.

A versenyen iskolánként és kategóriánként 1-1 tanuló vehet részt.

A jelentkezési lapot ide kattintva tölthetik ki!

Nevezési határidő: 2023. január 30.

A versennyel kapcsolatban érdeklődni Hagymásiné Lazanyecz Anikó és Tengerics Éva könyvtárosoknál lehet a megadott elérhetőségek bármelyikén.

Eredményes felkészülést és sikeres versenyzést kívánunk!